V. "FOGGAL SZÜLETETT"

1. Hogyan lesz a sámán?

Fontos kérdés: kiből, hogyan, mikor, miért lesz sámán? Talán eszébe jut valakinek, hogy sámán lesz, jelentkezik az öreg sámánnál és megtanulja tőle? Vagy talán öröklődik a sámánság, apáról fiúra száll? Ezt a kérdést egyelőre bizony nemcsak az olvasó, hanem a kutatók sem tisztázták végérvényesen. Még mindig vitatkoznak rajta, bár ma már olyan tények állnak rendelkezésre, amelyekről igen nagy valószínűséggel megadható a helyes válasz.
Mert arra alig van adat, hogy a sámánságot tanulnák.
A nyenyecek azt mondják ugyan, hogy az öreg sámánok tanítják a fiatalokat, de azt már nem tudják megmondani, miben is áll ez a tanítás. Sokkal gyakoribb azonban az a vélemény, hogy a sámánok tanítói a szellemek. A burjátok is ezt állítják és a csukcsok is, akiknél a sámánjelöltek az idősebb sámánok segítsége nélkül válnak sámánokká. Egész éltükben öntudatosan mondják: "A szellemek tanítottak erre." A csukcs sámánnak még a "technikát", tehát a hasbeszélést és a különböző mágikus eljárásokat sem kell megtanulnia. Legfeljebb egy másik sámán - halála előtt - átruházhatja rá a maga tudományát, varázserejét, de ez is mágikus úton történik. Mi más ez, mint annak a kifejezése, hogy - a mi nyelvünkre lefordítva - a sámánkodás adottság, képesség, amely vagy megvan valakiben vagy nincs - akárcsak nálunk a művészi tehetség.
Az viszont figyelemre méltó, hogy egy-egy családban több sámán is előfordul. Ezért egyes kutatók ilyen kijelentésekre ragadtatták magukat: "Sámán csak az lehet, akinek ősei között (apai vagy anyai ágon) voltak már sámánok." S valóban találunk valóságos sámáncsaládokat. Például a burját Bata sámán anyai ágon a Hirbit nemzetségből származik, amelyben a család emlékezete óta ő már a harmadik sámán, sőt, oldalágon is volt már egy sámán. A karagaszok egyik nemzetségének valamennyi sámánja mindössze két családból származott: az egyiknek két, a másiknak három tagja volt sámán. Egy másik karagasz nemzetségnek valamennyi sámánja egyetlen családból került ki.
Tehát: vannak ilyenek. S ez egyáltalán nincs ellentétben avval, amit az előbb mondottunk. Nálunk talán nincsenek olyan családok, amelyekben a művészi képességek öröklődnek?
Igen, vannak ilyenek. De nemcsak ilyenek vannak.
Mert hová soroljuk azokat az eseteket, amelyekben a sámán utódai között egyetlen sámán sem akadt többé? S hogyan magyarázzuk, hogy sokan sámánokká váltak, bár "felmenőik" között egyetlen sámán sem volt? Vagyis: a sámánképesség örökölhető ugyan, mégsem öröklés útján lesz valaki sámánná.
Az altaj kizsik mesélik, hogy egyszer súlyosan megbetegedett egy fiúcska. Elhívattak hozzá egy sámánt, aki a szellemekkel való érintkezés után kijelentette: a beteg egyik őse, a meghalt Almatok sámán kívánja, hogy a beteg sámán legyen.
Vagyis a sámánt mindig a szellemek választják ki.
A szagájoknál a sámánná válás súlyos, hosszadalmas betegséggel kezdődik. A beteg jórészt eszméletlen. Ez idő alatt "lelke elmegy sámánőséhez, "sámánatyjához", és szellemeket kap tőle. A sámán csak nemzetsége szellemeit kapja, amelyek nemzetsége elhunyt sámánjaitól maradtak rá".
Az öröklésnek azonban biológiai törvényei vannak, s ezek vonatkoznak idegrendszerbeli sajátosságokra és hajlamokra is. Márpedig az öröklés ismeretes törvényei szerint nem minden nemzedék örökli ugyanazokat a tulajdonságokat. Így tehát a "sámáncsaládokban" okvetlenül egész nemzedékek maradnak ki a "szellemi kiválasztásból". A sámánok persze másképpen magyarázzák ezt a jelenséget. Szerintük - mint például a szojotok mondják - az apa néhány szelleme más helyre költözik, más embert választ magának. De az is lehet, hogy "az apát egy másik sámán megölte, és elragadta szellemeit".
Ha pedig valaki sámánősök nélkül válik sámánná, a szagájok magyarázata szerint nem nemzetségi szellemek választották ki, hanem valamelyik hegy szelleme. Vannak aztán betegségtől lett sámánok is.
Így tehát a sámánság független az ember akaratától: a szellemek dolga. Csakhogy még az a kérdés, mikor történik ez a kiválasztás. A serdülő gyermekek között tart-e szemlét a szellem? Nem. Sámánnak születni kell. A sámán sorsa már anyja méhében megpecsételődött.
Lássuk közelebbről ezt a szibériai predesztinációt.

2. A sámán születése

A leendő sámán még csak embrió, de máris kapcsolatba kerül a szellemekkel. A hiedelem szerint ugyanis, ehhez a magzathoz nemcsak az apának van köze: az anyát valamilyen betegségszellem vagy sámántól lett állat is megtermékenyíti, s így a születendő gyermekből sámán lesz.
A jakutok ezt az elképzelést a képtelenségig fejlesztették. Szerintük a sámánok - akár nők, akár férfiak - harminc éves korukban teherbe esnek és az erdőben kínzó fájdalmak közepette varjat vagy búvárkacsát szülnek (!), amelyek azonnal el is repülnek. A következő évben csukát hoznak a világra, a hal tüstént vizet keres és elúszik. A harmadik évben medvét vagy farkast szülnek, s az mindjárt elfut az erdőbe. (Háromszor azonban még szerintük is csak a leghíresebb sámánok szülnek.) A sámán halála után, hosszú idő múlva a madár, majd később sorban a csuka, a medve, a farkas és az egész sámánszülte fauna behatol egy-egy terhes asszonyba, s ezeknek az asszonyoknak a gyermekei sámánok lesznek.
A betegségnek már több a valóságalapja, hiszen akár az illető személyt, akár teherben levő anyját érheti olyan betegség, amely döntően hat az idegrendszerre. Egy nganaszán sámán mesélte: "Már születésem előtt sámánná tett engem a himlő: amikor anyám ötödik hónapban volt, álmában a himlő felesége lett."
A szagájok már valóságos jelzőrendszerről és "kapcsolótábláról" tudnak. Ez nem más, mint egy magas hegy csúcsán a "gazdag nyírfa", az aranyos levelű, ágasbogas nyír, amelynek törzse hatoldalú hasábhoz hasonló. Ezeket a sík oldalakat a sámánok tulajdonjegyei díszítik. A szellemek birodalmába igyekvő sámán útközben megpihen ennek a fának a lábánál. Ha valamelyik nemzetségben valakinek sámánná kell lennie, akkor e nemzetség halott sámánjának a tulajdonjegye megújul. A sámánok ebből tudják, melyik nemzetségben születik új sámán.
Amikor a gyermek megszületik, csalhatatlanul kísérik a jelek.
A lappoknál és a hantiknál a sámán - akárcsak a magyar néphit táltosa! - foggal születik. Rendszerint két elülső fog a jel. Az is sámánság jele, ha a gyermek burokban jön a világra. Például egy nganaszán sámán határozottan állította, hogy burokban született.
S amint növekszik a gyermek, szaporodnak a jelek. Egyre jobban elkülönül a többi gyermektől. A magyar néphit szerint a "táltosgyerek" részben erősebb, részben magába vonuló, a manysi hagyomány szerint élesebb felfogóképességű, érzékenyebb és ideges; a csukcsok azt mondják, hogy
a sámánságra kiválasztott gyermek már korán megismerszik a tekintetéből: mintha valami olyat nézne, amit mások nem látnak. A szelkupok egy sor külső ismertetőjelet is megkülönböztetnek: fejebúbján világos a haja, az ajka magas, tekintete éles.
A szellemek akkor jönnek érte, amikor eléri a serdülőkort.

3. Elhívás és betegség

A "serdülőkor" - legalábbis a sámáni elhivatás tekintetében - elég tág fogalom. A sór Kujuga sámánasszony például azt mondta, hogy hatéves korából kezdte őt kínozni a szellem. A jakutok az elhívás idejét a képesség fokával hozzák összefüggésbe: szerintük a leghíresebb sámánok három-öt, a középszerűek öt-kilenc, a silányak pedig tizenkét-tizennyolc éves korukban kezdenek betegeskedni. (Ez az előforduló korai elhívás összefügg a sámángyermek egyéb "abnormitásaival": koraérettségével, esetleges korai nemi fejlettségével, amire nem egy példa van a magyar táltostörténetekben is.)
Leggyakrabban mégis a serdülőkorban kezdődik el a sámánná válás folyamata. A kamaszkor, a teljes nemi érettségbe való átmenet kora még a normális gyermekeknél is nagyfokú érzékenységgel, lelki egyensúlyának labilitásával, különféle zavarokkal jár. Fokozottabban jelentkezik ez a szibériai népek már ismert idegrendszerbeli sajátosságai következtében, s rendkívül heves tünetekkel jár azoknál, akiknél a lelki stabilitás még az ottani körülményekhez viszonyítva is rendellenesen kicsiny. A leendő sámánokat ebben a korban roppant megrázkódtatás éri. A sámánok szerint ilyenkor a sámánjelölt "megbetegszik". A betegség tünetei hisztérikus és epileptikus rohamokhoz hasonlóak: a jelöltet görcs rázza, egész testében reszket, tagolatlanul üvöltözik, tengelye körül forog, őrjöng, végül a földre zuhan és hosszan tartó ájulásba esik.
Egy utazó éppen tanúja volt egy ilyen elhívásnak egy gilják sámánnál. A sámán tizenkét éves fia ebéd után elaludt, majd váratlanul felébredve őrjöngeni kezdett: ide-oda dobálta magát és úgy kiabált, mint a sámánok. A roham után rettenetesen kimerült volt. Álmában, mint később mondotta, két szellem jelent meg: egy férfi meg egy nő. Apja szellemei voltak. Így szóltak hozzá: "Ezelőtt apáddal játszottunk, most veled fogunk!"
Világos, hogy a pszichopatológiai tényezőhöz itt egy társadalmi és etnikai tényező is járul. A sámánjelöltet körülvevő légkör maga is olyan, hogy szinte ösztökéli őt az ilyen képzelődésekre. Az előbbi esetben az apa is sámán volt, tehát a gyermek benne élt a sámánkodás légkörében: de egyébként is: a szellemek elhívásával már előzőleg annyit foglalkoznak, félnek, tartanak tőle, várják vagy szeretnék elkerülni, hogy ez az esemény hallucináció formájában meg is történik. Nyilvánvaló, hogy a hiedelem maga teremti meg az illúziót, és az illúzió tovább erősíti a hiedelmet. Egy másik gilják sámán elmondotta, hogy elhívása idején teljesen önkívületi állapotban feküdt, annyi ideig, hogy csonttá-bőrré aszott.
Az altaji török sámánjelölt is merevgörcsbe esik, teste megfeszül és reszket. Tagolatlanul üvölt, szemét forgatja, gyakran felugrál, sebesen forog-pörög, majd verítékkel borítva ismét a földre zuhan. Hasonló jelenséggel találkozunk a forró égöv alatt is, például a dervisek táncában.
Az időleges, heves rohamokon kívül megváltozik a jelölt egész viselkedése. A Bajkálon túli evenkiknél az ifjú, mielőtt sámánná válik, megzavarodik és félénk lesz. Az először megszállt csukcs legény is közömbös lesz a megszokott mindennapi élet iránt. Minden munkától félrehúzódik, keveset és kedvetlenül eszik, senkivel sem áll szóba, a hozzá intézett kérdésekre nem válaszol, idejének nagy részét átalussza. Van olyan, aki mind csak otthon gubbasztana, mások viszont vadászat vagy csordaőrzés ürügyén kiszöknek a tundrára.
Fellép a már említett elrejtőzési kényszer: gyakran lefekszenek a hóra és elalszanak. Megtörténik, hogy az ilyen napokig alszik egy hóbucka alatt, amelyet a hóvihar hordott össze felette. Amikor felébred, sejtelme sincs, mennyi idő telt el azóta. Néha úgy elcsavarognak, hogy napokig nem kerülnek elő, s nem is tudják merre jártak. Egyesek idegállapota már az elmezavarral határos: hallucinálnak, tombolnak, tűzbe-vízbe hemperednek, minduntalan fára másznának, nemegyszer öngyilkosságot kísérelnek meg. Vannak egyéb szervi elváltozásaik és panaszaik is: húzódnak a végtagjaik, szaggatnak
a csontjaik, hasuk megduzzad.
Úgy látszik, jóval a honfoglalás előttről származik a mi népünknek ez a tapasztalata: "aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni..."

4. A "felesleges csont"

Ha nálunk ilyen valakit látnak az emberek, azt mondják róla: "egy kerékkel több van neki".
Hasonlóan vélekednek a sámánhitű népek is, csakhogy nem "kerékről" beszélnek, hanem csontról. Nem véletlen a "foggal születés", mégpedig a több foggal születés hiedelme, a két sor fog és a hat ujj.
A sámán utolsó vizsgája ez; a sámáni "diplomát" csak úgy adják ki a "szellem-professzorok", ha minden kétséget kizárólag megállapították a fölösszámú csont meglétét.
A betegség végén történik a sámán "nevelése", "kioktatása". Hallgassuk csak meg, mit mond erről egy evenki sámán:
"A nappal és az éjszaka határán áll egy fa, a turu. Annak a fának kilenc ága, kilenc ágán fészkek, egymás felett. Ezekben a fészkekben nevelik a jövendő sámánok lelkeit."
A jakutok képzeletbeli "sámán-egyeteme" a Dzsokus-hegy alatt van. Ott áll egy magas fenyő, minden ághajlásában egy-egy fészek. Minél magasabban levő fészekbe jut a sámán lelke, annál erősebb, nagyobb sámán lesz belőle.
Már ismerjük a jakutokat élénk képzelőerejükről. Ez nem hagyja cserben őket a sámánná válás képzetkörében sem. Ők az ember három lelkének egyikét még háromfelé bontják: levegő-lékekre, föld-lélekre és anya-lélekre. A sámánjelölt betegsége idején mindhárom lelkét elviszik "nevelni". Arra
a magas fenyőre a levegő-lélek kerül, és egytől kilenc évig marad ott, attól függően, hogy milyen "képzettséget" akarnak neki adni, milyen híres sámánnak szánják a szellemek.
A tanulmányi idő végeztével a levegő-lélek visszakerül a jelöltbe. A másik két lélek ezalatt teljesen újjászületik és nem tér többé "haza". A "föld-lélek" hal alakjában örökké a "betegségek vizében" marad. Az "anya-lélek" a betegségek vizének partján "anyaállattá" alakul. Ez az állat rendszerint szarvasbika, ritkábban medve, sas stb. A sámán mindössze háromszor látja anyaállatát: az első sámánkodáskor, élete közepén és halála előtt.
A legkülönösebb dolog azonban akkor történik a leendő sámánnal, amikor már visszatért a szellemek sámán-iskolájából. Ez a "betegség" legutolsó, befejező szakasza.
A jakut sámánjelölt a betegség végén "meghal". Három-négy napig teljes eszméletlenségben fekszik a jurta jobboldali heverőjén, se nem eszik, se nem iszik. Nem lehet mellette más, csak egy serdülő legény, aki nem ismer még semmiféle "tisztátalanságot". Ez sem tehet egyebet, mint olykor-olykor "fekete vizet" ad inni a jelöltnek. Mert ezalatt megy végbe az utolsó aktus: a jelöltet a szellemek "feldarabolják"!
Először a fejét vágják le, majd egész testét apró darabkákra vagdalják és szétosztják a gonosz szellemek között. Kellemetlen, ha egy-egy szellemnek véletlenül nem jut a jelölt testéből: az ilyen szellem okozta betegséggel szemben egész sámán-pályafutása alatt tehetetlen lesz, mert csupán azokat a betegségeket gyógyíthatja meg, amelyeknek a szellemei megízlelték testének egy-egy darabkáját. A kóstoló után a szétszedett testet ismét összerakják, a csontokra új húst erősítenek és életre keltik. Azt mondják, a jelölt fekvőhelyét ilyenkor vastagon borítja a vér. A kisebb sámánokat egyszer darabolják fel, a híreseket háromszor is.
A sámánok maguk mesélik el ezt a fantasztikus kalandot. A nyenyec sámán csak egyszerűen kijelenti, hogy feldarabolták. A nganaszán sámán már egész történetet mesél el a meztelen emberről, aki levágta a fejét, testét feldarabolta és három napig főzte egy üstben. Ez a meztelen ember kovács volt. Így szólt: "Minden csontod folyóvá változott." "S én valóban egy folyót láttam, ebben úsztak a csontjaim." A kovács a fogójával halászta ki a csontokat… Az Altaj hegységben lakó teleutok szerint is feldarabolják, s katlanban főzik a szellemek a leendő sámánt, és kínos pontossággal megszámlálják minden csontját.
A jelölt feldarabolásának célja ennek a fölösszámú csontnak a megkeresése. Ez a fölösleges csont a végső hiteles igazolás. Lám, mit hallottam erről magától egy szagáj sámántól:
"Amikor beteg voltam, álmokat láttam. Álmomban elvittek és darabokra vagdaltak egy fekete asztalon. Miután feldaraboltak, egy katlanba tettek és főztek. Mindezt láttam. Amikor darabokra vagdaltak és főztek, a borda körül találtak egy középütt lyukas csontot. Ez volt a fölösszámú csont. Az emberek csak akkor válhatnak sámánná, ha találnak náluk ilyen csontot."
Szibéria-szerte megtalálható ez a képzet. És megtalálható ábrázolása a sámántárgyakon is. Egyes népeknél szokásos a sámánkesztyű. Nos, a leningrádi Állami Néprajzi Múzeumban őrzött egyik nyenyec sámánkesztyűnek hét ujja van.
A sámánkesztyűre tenyeret ábrázoló fémlapocskát szoktak erősíteni. A hamburgi Néprajzi Múzeumban őrzött jakut fémtenyér, valamint a leningrádi múzeumban levő nyenyec fémtenyér hatujjú. Egy udehe sámánszobron ugyancsak hat ujjat faragtak ki.
Akinek nincs fölös csontja, nem lehet sámán. Ezért mondják nálunk is: "a táltosnak két sor foga van".
Egyes népek hiedelme szerint igen rosszul járt az a kiválasztott sámán, akinek nem volt fölös csontja: meghalt. Más népek úgy tudják, hogy meg lehet váltani a fölös csontot, emberéletekkel. A jakutoknál egy elhívott sámánnak - mint mondották - öt csontja hiányzott. Ha beleegyezett volna öt ember halálába, sámán lehetett volna. Ő azonban inkább lemondott a hivatás elfogadásáról. Meg is vakult.
Önkéntelenül felvetődik a kérdés: ilyen körülmények között ki megy szívesen sámánnak?
Jogos a kérdés. A válasz: senki!

5. A szellemparancs: engedelmesség vagy halál

Már említettük, hogy az idegrohamokra való hajlandóság és maguk az idegrohamok egyáltalán nem tetszenek a szibériaiaknak, és igyekeznek ezeket elkerülni, hiszen zavarják a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelmet. Nem örülnek a "szellemek látogatásának". Az evenkik például, amikor orosz hittérítők révén megismerkedtek a keresztény hitvilággal és a keresztény "szellemekkel" - vagyis Krisztussal, Szűz Máriával és a szentekkel -, irigykedve mondták: "A ti szellemeitek nem ártottak az oroszoknak, de a mi szellemeink sokat ártanak nekünk." A sámánra éppen azért volt szükségük, hogy felvegye a harcot ezekkel az ártalmas szellemekkel.
Nyilvánvaló, hogy egyetlen családban sem okoz örömet a sámáni elhívás. A sámánjelöltet valamennyien sajnálják, és a sórok például azt mondják, hogy "a szellem lenyomta".
A jakutok így fejezik ki: "a szellem megragadta".
Akár valamelyik rég elhunyt sámánős, akár hegy, folyó vagy tó, akár a himlő vagy a szarvasrüh szelleme jelenik meg, hogy a gyermeket "elhívja", a családban erős ellenkezést vált ki. A gyermekből minden eszközzel, ravaszsággal, erőszakkal "normális", mindennapi gyermeket akarnak faragni. Ha történetesen egyetlen gyermekről van szó, az apa szinte vigasztalhatatlan. Még az is megtörténik, hogy elköltöznek onnan, hátha így megmenekülnek az erőszakos szellemektől. A lappok mesélték, hogy egy öreg házaspárhoz három legény képében szellemek érkeztek, és három gyermekükkel akartak játszani, hogy varázslóvá tegyék őket. A szülők megijedtek, azonnal fölkerekedtek, és mindenestül a nagy tó másik oldalára költöztek, ott telepedtek le.
Azonban ne higgyük, hogy a jelöltnek különösen csábító a sámáni elhivatás tudata. A jelölt is menekülni akar, ő is ellene szegül! A samanizmus egyik legjellemzőbb vonása éppen az, hogy a leendő sámán nem akar sámán lenni, hanem a szellemek választják ki és kényszerítik a hivatás elfogadására. Ezt az irtózást itt, Európában talán akkor értjük meg legjobban, ha elképzeljük, mit érez az, aki megtudja, hogy rákja van. A csukcs legény is megrémül, amikor érzi a hívást, és rémülettel teli hallucinációiban ráadásul hallja is. Hozzá sem akar nyúlni a sámáneszközökhöz, nem hajlandó dobolni, a sámánamuletteket elszórja a mezőn, beveszi magát az erdőbe, vagy idegen telepre menekül. Ugyanígy az altaji török sámánjelölt is: világért se tenne semmi olyat, ami csak emlékeztet is a sámánkodásra.
De nincs menekvés. A szellemek könyörtelenek.
Aki átesett a "betegségen", annak sámánkodnia kell, különben belehal. A sámánjelölt sajátos tudathasadásos állapotba jut: ellenállhatatlan kényszert érez olyan cselekvésre, amely ellen ugyanabban az időben minden erejével tiltakozik. S a hagyományok tele vannak az elhívás visszautasításának tragikus eseteivel. Az előbbi lapp család történetének nincs vége ott, ahol abbahagytuk. A történet úgy folytatódik, hogy a szellemek nem mutatkoztak ugyan többé, a kiválasztott gyermekek azonban hamarosan meghaltak. Az altaji török sámánjelölt, ha következetesen visszautasítja az elhívást, legjobb esetben megőrül vagy nyomorékká válik. Egy gilják sámán kereken kimondta: "Meghaltam volna, ha nem lettem volna sámán." A csukcsok is engedelmeskednek előbb-utóbb; tudják, hogy a szellemeknek ellenszegülni: halál.
Az ember hajlamos azt hinni, hogy a sámánság a paranoiának valamilyen különleges fajtája. Hiszen itt valóban egy "fixa ideál"-ról van szó, amelynek erejét megsokszorozza társadalmi és etnikai súlya. Viszont éppen ezért nem ajánlatos a puszta egyszerűsítés kedvéért a következtetést ilyen mederbe terelni. Lehet, hogy az az idegállapot, amely a sámánkodást megelőzi, valóban tébolyodottsághoz vezetne, s talán éppen a sámáni tevékenység az, a maga társadalmi funkciójával, ami a paranoiát megelőzi és elkerüli. A kényszer olyan erős, hogy az ellenállás még akkor is veszélyes, ha nem ellenszegülésből fakad. Volt egy Tüspüt nevű jakut sámán, aki félt, hogy az emberek nem hiszik elhivatását. Ezért kilenc évig hordozta magában a titkot. Már csaknem belehalt a sámántevékenység megtagadásába, amikor végre mégiscsak a sámándobhoz nyúlt. Mindjárt megkönnyebbült. A sórok mesélik, hogy egyik nemzetségben "megbetegedett" egy legény, kiválasztották a szellemek. A szülők elhívták a nemzetség egyik sámánját, hogy szabadítsa meg a fiút a szellemektől. A sámán alighogy odaért, megrettent; azt mondta, az elhunyt sámán szellemei megfenyegették, hogy őt is megölik a beteggel együtt, ha a jelölt nem engedelmeskedik.
Így hát a kiválasztottból akarata ellenére lesz sámán.
A heveny idegbaj egész életét meghatározza. S az ellenállás ösztönös voltát bizonyítja az, hogy a sámán helyzete igen előnyös és kivételes a maga társadalmában. Nem volna tehát ok arra, hogy a "szerencsés" kiválasztott kézzel-lábbal kapálózzék ellene. Ebben az esetben azonban "erőszak a disznótor".
Ma már megszabadultak a szellemektől a szibériai ifjak. De nem sámánok és nem mágia szabadította meg őket.