AZ OLYMPOS

Görögország legészakibb részében, Thessalia és Makedonia határán áll az Olympos, Görögország legmagasabb hegye. Égbe nyúló csúcsait az év nagyobb részében hó borítja. Homérosnál előforduló jelzői közül így a fizikai valóságot fejezi ki az, hogy "havas", valamint egyenlőtlen tagozódását, számos csúcsra töredezett gerincét találóan jellemzi a költő, mikor "soknyakúnak" mondja. De máskülönben az Olympos mint az istenek lakóhelye, Homérosnál és a későbbi költőknél egyaránt, kívül esik a fizikai tapasztaláson: a görög mitológiai képzelet és nem a természet világában van helye. Más a thessaliai Olympos lenyűgözően fenséges látványa, melyet kivált a Thermaios tengeröböl felől közeledő utazók magasztalnak, mindenesetre érthetővé teszi, hogy az Olympos-mítosz éppen erre a hegyre lokalizálódott. Jellemző, hogy mikor Görögország török uralom alatt állt, a törökök is ezt a hegyet nevezték Szemavat Evinek, azaz az "Égiek lakásának". A hegy legmagasabb csúcsait örökösen felhők veszik körül, érthető, hogy már Homéros is "Olympos" helyett gyakran egyszerűen eget mond, és "égi istenek" vagy "olymposi istenek" számára sokszor egészen egyet jelentenek. S azt az ellentmondást nem is veszi észre, hogy az Olymposra örökös tavaszt képzel, bár más helyen havas ormait emlegette.

Itt, a mitikus Olymposon van az istenek örök székhelye. Szél nem rázza soha, sem eső nem áztatja, sem hó nem lepi be, hanem mindig derült, felhőtlen égbolt hajlik föléje, és fehér fény fut rajta keresztül. Az Olymposra hívja össze tanácskozni Zeus az isteneket, és az Olympos az istenek gondtalan lakomáinak állandó színhelye. Apollón játszik a lantján ezeken a lakomákon, és a Múzsák énekelnek, váltakozó énekkel.

Hébé, az ifjúság istennője tölt piros nektárt a kelyhekbe, vagy Ganymédés, a szép trójai királyfi, akit Zeus sasmadara ragadott fel az Olymposra, a halhatatlanok sorába, hogy Zeus pohárnoka legyen. Az istenek örök gondtalanságban élnek itt. Az olymposi istenek a boldog istenek; Thetis, mikor istennő létére halandó fia, Akhilleus sorsát siratja, szégyell felmenni az Olymposra. Az istenek halhatatlanok, örökké fiatalok és minden emberi tulajdonság a végtelen tökéletesség fokán van meg bennük. Nagyobbak és szebbek az embereknél, s bár az emberekhez hasonlóan esznek és isznak, nem kenyéren és boron élnek, hanem nektárt isznak és "halhatatlan" ételt, ambrosiát esznek, amit galambok hordanak az Olymposra. Vérük is más, mint az embereké: ereikben ikhór folyik. Az istenek külön nyelve is tökéletesebb, kifejezőbb, mint az emberi nyelv; egy-egy név helyett, melynek etimológiai értelmét már a görögök sem tudták, az istenek olyan szavakat használnak, melyek a dolog lényegét jelzik. Így a Trója alatt elfolyó Skamandrost az istenek nevezték Xanthosnak, azaz "Szőkének", és van egy sötét színű éjszakai madár is, melyet az emberek kymindisnek, de az istenek khalkisnak, vagyis "rézmadárnak" neveznek.

Az Olymposról távolmaradnak a föld és a föld alatti világ sötétebb istenségei. Az Olympos az örök derű hona, itt nincs helye semminek, ami a boldog összhangot megzavarná, Atét, a megrontó elvakultság istennőjét Zeus lehajította az Olymposról az emberek közé. Mikor Kronos fiai egymás közt osztják fel az uralmat, Poseidón a tengert, Hadés az alvilágot és Zeus az eget kapja, de az Olympos közös maradt. Mégis: Zeus, az ég ura, az Olymposon is uralkodik, Poseidón a tenger mélyén levő aranyos barlang-palotájából alkalomadtán feljár ugyan az olymposi istenek közé, de Hadés örökké a maga sötét világára szorítkozik, és csak egészen kivételesen esik szó arról, hogy pl. Héraklés nyilától érve ő is az Olympos orvosát, Paiéónt keresi fel. Mikor a rendszerező theológia tizenkettőben állapítja meg az istenek számát, általában ezen is az olymposi isteneket értik és legtöbbször így határozzák meg a sorozatot: Zeus és Héra, Poseidón és Déméter, Apollón és Artemis, Héphaistos és Athéné, Arés és Aphrodité, Hermés és Hestia. S az olymposi tizenkét isten uralmának legkézzelfoghatóbb megmutatkozásait háromszor három istennő fejezi ki. A három Hóra a rendet őrzi a természet és erkölcs világában egyaránt: ők a váltakozó évszakok istennői, de egyéni neveik, Eunomia: a "Törvény rendje", Eiréné: a "Béke", Diké: a "Jog", arra utalnak, hogy a világrendet erkölcsi vonatkozásban is ők biztosítják. A három Moira fonja a sors fonalát. Ha egyik embernek hosszú élet jut, a másiknak rövid, az egyiket boldogság éri, a másikat szerencsétlenség, az emberi ész számára egyenként megokolhatatlan "véletlenek" ezek, de a Moirák létezése azt fejezi ki, hogy mindenkin a számára rendelt osztályrésznek kell beteljesednie. Az egyik neve Klóthó, aki "fonja" a fonalat, a másik Lakhesis, aki az "osztályrészt" juttatja, és a harmadik Atropos, az "elfordíthatatlan". Tehát általuk is valamiféle kiszabott rend érvényesül, de ezt a rend az ember számára hozzáférhetetlenebb, értelme számára megközelíthetetlenebb és ellenőrizhetetlenebb, mint az a rend, amelyet a Hórák képviselnek. Tykhé, a "véletlen", a sors szeszélyes istennője, kinek forgandóságát fejezi ki, hogy gömbön áll, szárnya van és feje hátul kopasz, vagyis akkor kell üstökön ragadni, amikor eléd kerül - az Olympos-mítosztól idegen, aránylag késői képzet. A harmadik háromság, melyben az Olympos uralma fejeződik ki, a három Kharis: Euphrosyné, a "Boldogság", Thaleia, a "Virulás", Aglaia, a "Fény". Mert a földi élet fölé épült Olympos jelenti a derűt a világban, és teszi kívánatossá nemes rendjével az életet. Az Olympos környékén, Pieriában és a Tempé-völgyben lakó Múzsák, kik magukban is háromszor hárman vannak, és akik maguk is "olymposiak", e nemes rend uralmát hirdetik a kiválasztott költők énekén keresztül.

Az olymposi tizenkét isten közül Homéros Démétért, a kenyéradó föld megszemélyesítőjét többször említi ugyan, de arisztokratikus Olymposán nem ad helyet neki; annál jelentősebb szerephez jut Hésiodos paraszti világképében, ahol a földművelő nép a jó termésért imádkozik hozzá. Hermés olymposi isten, de nem csak olymposi. Ő az, aki emberekkel a legszívesebben társalog, mint hírvivő, közvetít az isteni és emberi világ között és az alvilágba is ő vezeti a halottak lelkét. Dionysos és Héraklés, Zeusnak halandó anyáktól való gyermekei, csak földi szenvedéseikkel és küzdelmeikkel érdemelték ki az Olympost.

Az olymposi világ Zeus nemzedéktársainak és utódainak a világa. Az olymposi istenek éterikus ragyogásának és nemes összhangjának természetes ellenzékét a Föld alaktalan, súlyos és nehézkes gyermekei teszik. Nemcsak Kronost és a titánokat kell legyőznie Zeusnak, Gaia új meg új ellenfeleket támaszt uralma ellen. Az olymposiak győznek a Föld durva és erőszakos gyermekei fölött a giganiomakhiában, "gigasok harcában", de csak, mikor az olymposi világrend követelményeit vállaló halandó: Héraklés is az Olympos istenei mellé áll. A gigasok megölése után hozza világra Gaia legfiatalabb gyermekét, Typhónt, a százfejű, tűzokádó óriást, hogy ez is az Olympos uralma ellen lázadjon. Az istenek Egyiptomba menekültek előle, de végül is Zeus legyőzte és az Aitné (Aetna) hegyét borította rá: ez magyarázza a szicíliai Aetna vulkanikus természetét. Typhón Ekhidnától, Tartarosnak félig kígyó alakú leányától származó gyermekeit hagyja maga után a föld színén, egyebek közt a nemeai oroszlánt és a lernai hydrát. Ezeket is Héraklés öli meg, aki a Gaiától származó emberi és állati szörnyek kiirtásával a földön is az olymposi rend uralmát biztosítja. Aki az Olympos ellen lázad, buknia kell, de az olymposi világrend szolgálatában a halandó Héraklés is kiérdemli az Olympost.

A Föld táplálta fel óriásokká Alóeus két fiát is, Ótost és Ephialtést. Ezek már kilencéves korukban kilenc rőf szélesek és kilenc láb magasak voltak és az Olympos halhatatlan lakóit fenyegették meg háborúval. Az Olympos fölé az Ossát és az Ossára a Péliont akarták rakni, hogy így jussanak az égbe. Férfisorba jutva meg is valósították volna vakmerő tervüket, de Apollón fiatal korukban ölte meg mindkettőt.

Héphaistos, a kovácsisten készítette az Olymposon az istenek ércpalotáit, Zeusnak hatalmas megaront, mint a földi királyoknak, arany trónszékkel a közepén, ahol alattvalóival tanácskozhatik és lakomázhatik; Hérának titkos zárat a hálószobájára, melyet csak maga az istennő tud kinyitni. Magának Héphaistosnak a tűzhányók mélyén levő füstös és borzalmas műhelyeken kívül az Olymposon is van csodálatosan berendezett, aranytól ragyogó műhelye.

Az Olympos mérhetetlen magasságban van a föld felett. Mikor egyszer Zeus és Héra civódásába, anyja pártjára állva, beleszólt Héphaistos, Zeus lehajította az Olymposról, és ekkor egész napon át zuhant, amíg földet ért Lémnos szigetén. De ez a mérhetetlen magasság nem jelenti az istenek teljes elszigeteltségét az emberi világtól. Nemcsak a magasból uralkodnak, hanem jelenlétük állandóan megérezhető az emberi dolgokban. Az ügyeskezű mesterembert Athéné vagy Héphaistos, a derék vadászt Apollón vagy Artemis tanította. Plasztikus istenalakjukban ugyan csak kiválasztott emberek előtt jelennek meg, de jelenlétüket mások is átélik, s a megkezdett emberi cselekvés váratlan sikere, egy szó vagy egy lépés meglepő helyénvalósága, döbbent borzongás, néha valami különös jó illat bizonyítja közelségüket. Ha áldozatot mutatnak be az emberek, az istenek mindig eljönnek láthatatlanul, hogy részesüljenek az áldozati lakomában, s meghitt közelségük élménye, a theoxenia ("isten-vendégség") hite több mítoszban talált kifejezést. Vannak kiválasztott, jámbor népek, melyek különösen gyakran látják vendégül az isteneket; ilyenek különösen a föld szélein lakó mesés népek, nyugaton és keleten az aithiopsok, északon a hyperboreiosok. Mindennapos esemény a theoxenia a phaiakok mesebeli népe számára is, máskülönben ritka, kivételes áldást hozó jelenség. Homérosnál pl. az Odysseiában látjuk, milyen megrendült boldogság tölti el az agg Nestór szívét, mikor kitűnik, hogy Pallas Athéné, ki Mentór alakjában kísérte el az ifjú Télemakhost Pylosba, szemmel láthatóan volt jelen azon az áldozati lakomán, melyet Pylos királya Poseidón tiszteletére rendezett. Minden idegen (xenos) Zeus Xenios oltalma alatt áll, de azért is meg kell becsülni, mert ki tudja, nem rejtőzik-e a vándor kopott ruhája, vagy éppen a koldusgúnya alatt valamelyik olymposi isten, aki bejárja az emberek városait, hogy kiismerje jámborságukat és gonoszságukat? Philémón és Baukis története: a "theoxenia" legemlegetettebb példája.